#Christian Wulff


Schmitt Pál vigasztalta a botrányaiba belebukott német ex-elnököt
 

Schmitt Pál vigasztalta a botrányaiba belebukott német ex-elnököt

A mai napig úgy érzi Christian Wulff, hogy nem kellett volna távoznia 2012-ben az államfői posztról. Az egykori német elnök úgy látja, hogy szerinte mindenért a média felelős, főleg a Bild című bulvárlap, amellyel korábban még jó viszonyt ápolt. Kedd este mutatták be a politikus önéletrajzi könyvét Németországban – írja a nol.hu. Ebből egyebek mellett az is kiderül: 2012 februárjában Wulffot Schmitt Pál akkori magyar államfő vigasztalta, akinek éppen akkortájt robbant ki a lemondásához vezető plágiumbotránya.

hvg.hu hvg.hu

Hogyan mondjunk le szépen? Retorikai minták plagizálásra
 

Hogyan mondjunk le szépen? Retorikai minták plagizálásra

Számos példa van arra, hogyan kell politikusként elegánsan lemondani. Ez még akkor is sokat segít az összképen, ha valaki heteken-hónapokon át hárított, hazudott, fenyegetett. A következőkben Christian Wulff német köztársasági elnök és Karl-Theodor zu Guttenberg német védelmi miniszter búcsúnyilatkozatából idézünk, akiknek az ügyére a Schmitt-affér során már számtalanszor hivatkoztak. Immár retorikai értelemben is lehetne.

hvg.hu hvg.hu

Kolostorba vonult a volt német államfő
 

Kolostorba vonult a volt német államfő

Kolostorban keres nyugalmat az utóbbi hónapok megpróbáltatásai után Christian Wulff volt német államfő, és miközben a korrupció gyanúja miatt távozásra kényszerült politikus pihen, tovább folytatódik a vita a volt szövetségi elnökök juttatásai körül - írták a vasárnapi német lapok.

MTI MTI

Megtartaná a kocsit a bukott német államfő
 

Megtartaná a kocsit a bukott német államfő

A volt szövetségi elnököknek járó valamennyi kiváltságra igényt tart Christian Wulff volt német államfő, aki korrupció gyanúja miatt kényszerült lemondásra: a már megítélt tiszteletdíja mellé további szolgáltatásokat is kér - írta a Spiegel Online.

MTI MTI



Felmentették a volt német államfőt
 

Felmentették a volt német államfőt

Jogerőssé vált pénteken a Christian Wulff volt német államfőt a korrupció vádja alól felmentő ítélet, miután a hannoveri ügyészség közölte, hogy nem kéri a döntés felülvizsgálatát.

MTI MTI


Elkezdődött Christian Wulff pere
 

Elkezdődött Christian Wulff pere

Elkezdődött csütörtökön a hannoveri tartományi bíróságon Christian Wulff volt német elnök büntetőpere, a konzervatív CDU volt politikusát jogtalan előny elfogadásával vádolják.

MTI MTI

Tisztára akarja mosni magát a volt német államfő
 

Tisztára akarja mosni magát a volt német államfő

Elutasítja Christian Wulff volt német államfő az ellene megvesztegetés gyanúja miatt nyomozó ügyészség ajánlatát, amely szerint pénzbüntetés fejében leállítják az eljárást - közölték kedden a politikus ügyvédei, aki szerint a volt szövetségi elnök alku helyett harcol az igazáért, és tisztázni akarja magát.

MTI MTI


Erre készül Schmitt sorstársa
 

Erre készül Schmitt sorstársa

A hivataláról nemrég lemondott német államfő, Christian Wulff emlékiratainak megírására készül, amiből várhatóan újabb adatokat tud majd meg az átlagpolgár is távozásának hátteréről - közölte az InfoRádió.

hvg.hu hvg.hu


Ma választják meg Wulff utódját
 

Ma választják meg Wulff utódját

Alig két éven belül másodszor választanak államfőt vasárnap Németországban: várhatóan Joachim Gauck evangélikus lelkész, keletnémet polgárjogi harcos lesz az ország új szövetségi elnöke.

MTI MTI